A Hős

Kérlelhetetlen, lassú, de megállíthatatlan előrehaladtában gurul az idő. Akárcsak egy nagy és nehéz perzsaszőnyeg mikor kigurítják.
Elfedi a régi foltokat, az óév hibáira emlékeztető kitisztíthatatlan foltokat. Reményt és tiszta felületet kínálva arra, hogy a hangos durrogással érkező újév sikert, biztonságot, boldogságot is hozzon, mentesen az újabb foltoktól. Egy újabb esztendő, egy újabb lélegzet, egy újabb talán.

Most képzeljétek el apa ilyen marhaságokat mond. És természetesen kikérem magamnak!
Én semmilyen foltokról nem tehetek! Egyszer mondjuk volt gyomorrontásom, de azt meg azonnal feltakarította (mondjuk emlegetett valamit a rokonaimmal kapcsolatban, de nem értettem kristály tisztán, mert csak az orra alatt mormogott) szóval semmi folt! az én lelkiismeretem tiszta! :)

Egyébként most azzal csúfol hogy hős vagyok, mert kicsit megijedtem tegnap éjjel.
Nem volt semmi extra, egy Regen nevű kisvárosban töltöttük a szilveszter éjszakát.
Ott lakik apa itteni legjobb barátja, és vele, illetve a családjával voltunk.
Testvérek szülők feleség gyerek, meg mi.

Jól éreztem magam, nagyon tündi-bündi voltam és mindenki simogatott mag etetett
Persze apa mindig mondta hogy ne adjanak nekem, de ezek jóravaló, kedves népek,
és a józan és szavára hallgattak, apát pedig meg sem hallották.
Beszélgettek, kártyáztak, hi hi apa jól tönkreverte őket, pedig most játszott ilyet először.
Aztán kibontottak egy csomó szúrós szagú durranós üveget, és elsétáltunk egy templom mellé.

Na ott jött a hősős rész. Ugyanis elkezdtek lövöldözni mindenféle hangos, és színes fényeket. Hát én eléggé betojtam.  Odakucorodtam apa lába mellé, és remegve néztem azt a színesen kavargó ijesztő repkedő rettenetet.
Szerencsére végig simogatott és nyugtatott és egy idő után visszamentünk a házba. Én önvédelemből, kb. 4 másodperc alatt elaludtam, és kb. húsz percet ebben a tecchalott állapotban töltöttem.  Aztán apa azt mondta hogy már nem lövöldöznek és mennyünk ki a többiekhez.
Így is lett, Én pedig óriási örömmel farok csóválva közelítettem meg a társaságot. Szereztem egy botot is és kicsit produkáltam magam, úgyhogy mindenki el volt ájulva, apa meg mondta, hogy nem ő nevelt belőlem cirkuszi kutyát, a pályaválasztásnál elengedte a kezemet. pardon mancsomat.
Végül még beszélgettek a házban egy kicsit, de ezt már nem hallottam, mert én már álmos voltam és apa lábát párnának kinevezve szunyókáltam egyet. 3 óra körül mentünk haza, és délig fel sem keltünk :) Persze nem addig aludtunk, csak apa olvasta a könyvét.

Hát nekünk így telt a tegnap esténk.
Szóval köszönöm nektek Martina és Michael a sok asztal alá eső falatot. :)

Mindenkinek boldog és csülökcsontokban gazda új esztendőt kívánok!

Bodza

Jelentem: apa megőrült

Sziasztok!

Sok furcsa dolog történt velünk, mióta ide költöztünk ebbe a Bajorországba vagy mibe.
Például Szinte nem eszünk csokit, persze nekem amúgy sem szabad, de hát tudok úgy nézni, hogy mégis szabad legyen egy kicsit. A probléma ott van, hogy apa sem eszik, és emiatt hiába nézek akárhogy is.
Ma viszont betetőzött az őrület, persze ebben én is hibás vagyok egy kicsit.

Reggel elment bevásárolni, én meg gondoltam alszom egy kicsit, de aztán úgy döntöttem, inkább szétszórom a szemetet az előszobában amit ugyan kikészített, de elfelejtette elvinni :)
Remek szórakozás volt de nagyon sok időt vett igénybe a kompozíció kialakítása, illetve tökéletesítése. De szerencsére pont elkészültem mire apa visszaért!

Még vittem is neki egy darab papírtörlő cafatot hogy még jobban örüljön. Meg is dicsért! Mondta, hogy azért vagyok hogy ő ne unatkozzon :) mondjuk utána olyanokat is mondott, hogy ennyi erővel a szennyest is kipakolhattam volna, meg a tányérokat is összetörhettem volna hogy teljes legyen az összkép. Ezt az egészet kicsit mérgesen mondta, szóval szerintem legközelebb azokat is megcsinálom, hogy tényleg örüljön! Az ajtót ki tudom nyitni, szóval a szennyes nem gond, a tányérok kicsit nehezebb ügy, de azt is megoldom!

Ja, és  azért vagyok biztos benne hogy azért tetszett neki mert le is fotózta az előszobát, és azt mondogatta, hogy művész vagyok! nagyon büszke voltam!!!

Miután elpakolt mindent a helyére (mostanában rendmániás, még a játékaimnak is külön doboza van, nem győzöm kiszedni őket, mert midig visszapakolja)

Kinyitotta a bevásárlószatyrot, ez egy kicsit mindig olyan mint a karácsony.
Csupa érdekes illat, volt közte husi, gomba, láttam joghurtot, meg zöldségeket is nem tudom mit csinál majd, de biztos hogy bedobom az ilyet én is ennék nézésemet :)
Persze mondta hogy hiába nyújtogatom a nyakam ez nem az enyém, meg amúgy is csak holnap fogja megcsinálni a tejszínes gombás mártásos csirkét.  Mondtam neki, hogy mi lenne ha a csirkét megenném én most, és annyival kevesebbet kellene dolgoznia. szerintem nem tetszett neki az ötlet, mert nem is válaszolt.

Aztán fogott valami sárga rudat, és felvonult a számítógépes szobába, ez mindig uncsi program, mert ő meredten nézi a képernyőt, és nem szól hozzám. De végül nem rossz, mert hallgat valami zenét, én meg odafekszek a lábához, úgy hogy ne tudjon megmozdulni.
A mai meredten bámulás közben elkezdte eszegetni a sárga rudat, aminek ugyan nem nagyon volt szaga, de gondoltam biztos nem olyan rossz, ha megeszi.  persze bedobtam magam :)
De azt mondta nem ad, mert ez répa és nem fogom megenni, pedig egészségesebb mint a csoki.
Na itt gondoltam én ezzel nem vitázok, mert teljesen dinka lett, ha csoki helyet ilyen hülyeségeket eszik. persze egyre kíváncsibb lettem mit tud a répa, amit a csoki nem.
Na a végét sikerült elkunyiznom. De azt mondta, ha nem eszem meg, a fülemen tömi belém.
Persze kiderült hogy nem volt érdemes szépen nézni, mert ez a répa pont olyan jó, mint a spanyol inkvizíció. na de mindegy, egy kicsit dobáltam jobbra balra, és mikor abbahagyta a meredezést, és felém fordult inkább megettem. Tényleg képes lett volna a fülemen belém tömni?!

A végső konklúzió: Apa megőrült. Még hogy a répa jobb mint a csoki. pff
De legalább örömet okoztam neki a művészi oldalam megvillantásával! :D

Bodza is back!!!

Bodza jelentkezik! :)

Egy új oldalamat csillogtattam meg  minap, már senki sem vonhatja kétségbe, hogy igazi vadászkutya vagyok!
Apa bátyja és a Mazsi volt itt nemrég látogatóba nemrégiben és a Feri elhozta magával a repülőgépét. Nagy lelkesedéssel ki is mentünk, hogy kipróbáljuk. (mármint én egy kicsit sem lelkesedtem, azért hogy valami nagy fehér hülye alakú valamivel a kezünkben megyünk sétálni, na de nekem mindegy. Ezek jól ellesznek, amíg én szaglászok. Legalább nem kell állandóan nézni hogy ne csináljanak valami marhaságot, vagy ne kóvályogjanak el. a halálom mikor össze kell terelni a népet, nem vagyok én juhászkutya :P
De egy váratlan, meglepő, és különös dolog történt!
Egy csomó kütyüt kiraktak a fűbe, meg kábeleket, alig lehetett közlekedni. Persze mindent alaposan megszaglásztam, de nem tűnt érdekesnek.

Legalábbis addig, amíg apa a kezében nem fogta a már szinte madár alakúra összeszerelt nagy fehér izét, a Feri pedig valami fekete kütyüt kezdett nyomogatni. Ekkor nekem már valami kezdett gyanús lenni.  Aztán hirtelen a madár elkezdett visítani apa kezében a Feri mondott valamit, a madár meg elszökött. Na nekem sem kellett több, nehogy már egy hülye madár megtudjon lógni apa kezéből. Tudtam hogy büszke lesz rám ha visszahozom, ezért teljes erőből elkezdtem futni utána!Még hallottam a háttérből ahogy ordítanak, nem értettem ugyan hogy mit de biztos hogy szurkoltak nekem! Sajnos az a fránya madár nagyon magasra ment, hiába értem utol, nem tudtam olyan nagyot ugrani. Visszamentem apuhoz, aki azt mondta hogy ne bánkódjak, majd visszajön. Meg azt is, hogy akkor majd megfog, mert ha elkapom a madarat, akkor a Feri elintézni, hogy soha ne lehessen ember kistestvérem.

Apának igaza lett, egy fél óra szaglászás után visszajött a madár, de most nem visított, vagy megijedt tőlem az előbb, vagy csak elfáradt, ezt nem tudom, de addig nem szaladhattam oda, amíg a Feri fel nem vette a kezébe. Utána engedték hogy megszagoljam, de ha nem visít akkor nem is érdekes, mit kezdjek én egy halott madárral.
Nagyon büszkék voltak magukra, mert állítólag azzal a fekete kütyüvel irányították a madarat.. persze ezek innen. pfff mert még ha póráz lett volna rajta, vagy ha kiabáltak volna neki mint ahogy apa szokott, ha messzire elmegyek szaglászni, de semmi. csak néztek egy dobozt, meg a fekete kütyüt nyomkodták. Na mindegy én jól szórakoztam.
Apa meg azt mondta hogy vesz egy ilyen madarat és azzal fog futtatni, de tudom hogy nem fog, mert mindig azt mondja, hogy kettőnk közül ő szeret jobban futni. Akkor meg minek a madár?!


Na lassan megyek, mert apa befejezte azt amit ő gitározásnak hív, És azt hiszi hogy szeretem hallgatni mikor lefekszem a lába mellé és alszom amíg játszik. Igazából ezt a zajt csak alva lehet elviselni, de ezt nem mondom neki, valaminek had örüljön ez életben :P

Wau-wau aus Deutschland

Szép napot!


Nekem elég szép!


Nemrég helyeztem át székhelyemet Németországba. Ez egy hely, ami kutya messze van az korábbi otthonomnál.
Az apukám most itt dolgozik, és én is vele jöttem!
Nagyon tetszik nekem itt, egy csomó jó dolog van! Lássuk csak sorjában...
Nagyon nagy (értsd elvakkanthatatnalunl nagy) mezők ahol szaladgálhatok!
Meg egy csomó erdő, és fura nagyméretű kutyák... (apa azt mondta őzikék.... pedig egyik sem volt kék...) viszont annyi van belőlük,
hogy úgy kell arrébb kergetni őket, hogy egyáltalán tudjunk továbbmenni.
Velem van az oroszlánom is, akinek már többedszer lett visszavarrva az arca, legutóbb tegnap :)
Megkértem apát hogy csináljon néhány fotót, de nem valami ügyes fényképész... azt mondja kellene neki egy jó gép.
Ma történt egy nagyon szomorú dolog. Elhagytam a bilétámat :( azt a kis tappancsos lilát. Rajta volt a nevem meg a szüleim telefonszáma.
De megkértem apát, és már meg is rendelte az újat! :) ugyan olyan lesz, csak annyi különbséggel, hogy csak apa telefonszáma lesz rajta. Azt mondta ez bőven elég.
Vannak azért furcsa dolgok is! Itt a többi kutya furán kommunikál... meg is kérdeztem: nekem ugatsz? :)
A másik fura dolog, hogy egy csomó helyen vannak kirakva fekete zacskók, amiből mindig viszünk magunkkal, és mikor elvégeztem a dolgomat apa összeszedi a "termést"
Aztán cipeljük amíg nem találunk egy kukát amire kutya van rajzolva. Mondtam apának ez az igazi doggy bag :)
A kiutazásunk nem is volt vészes, ugyan volt vagy 6 óra, de javarészt végigaludtam, mert éjjel indultunk, és elég álmos voltam.
egyenlőre ezek az első tapasztalataim.



Kiegészítés "apa" tollából.
Amikre a drága gyermek elfelejtett kitérni...
Első nap jó gyerek, aztán minden nap csinált nekem valami meglepetést, amivel a fentiekben nem dicsekedett el.
Pl.: cipő a kanapén. Ajtók kinyitogatása. Ajtók kinyitogatása annak ellenére, hogy szék volt előtte, hogy nem tudja kinyitni. ( feladtuk nincs csukott ajtó csak a hálószobán de ott kulcsra)
De szerencsére azért javarészt jó gyerek!
És kikérem magamnak ügyesen fényképezek, de tényleg kéne egy jó gép! :P

Tavaszköszöntő a Börzsönyben

Vasárnap gyönyörű, koratavaszi nap révén kirándulni mentünk a Börzsönybe.
Ezúttal Ursula, a hatalmas eb is velünk tartott gazdijaival. Ha azonban bárki azt hinné, hogy kihasználtam a másik kutya társaságában rejlő lehetőségeket, nagyot téved! Kölcsönösen próbáltunk tudomást sem venni a másikról (egy-két pillanatot leszámítva, egy ilyet sikerült a lesifotósnak elkapnia - ld lent)

túrák: Pilis & Budai hegység

Hétvégi láthatáson voltam Anyánál, és mindkét nap tettünk egy-egy félnapos túrát, ahol rengeteget szaladgálhattam (ugyanis tartani kellett a jó kondimhoz a program színvonalát :))
Szóval szombaton Dobogókő, vasárnap pedig Normafa-János-hegy, Kis-Hárshegy.

Amikor néztem a szürkemarhákat és a kilátást...

Bodza első szülinapja

1. szülinap

Kalkulációk alapján holnap lesz a kinevezett szülinapom: 1 éves leszek!
A gratulációkat, bókokat és ajándékokat a postai címemre vagy eme szent helyre várom. :)
Köszi!

Egy nyár története

Hogy rögtön az elején kezdjem, úgy indult egy napom, hogy hajnali 5 körül kipattantak a szemeim, agyhullámaim a napi legmagasabb fordulatszámra pörögtek és úgy éreztem, hogy átölelném a világot! Be is szaladtam azon nyomban farok-csóválva Nagyapagazdihoz, arcon nyaltam, feltettem a mancsaimat az ágyára, mert nagyon szeretem, és gondoltam, játszana velem. Ő erre nagyon ideges lett, mert nem szereti a mancsaimat az ágyán. Ezért elkezdett kiküldeni, de félálmában, ám ahhoz képest egész erélyesen. Sebaj, mert hiperaktivitásom amúgy is hívogatott már a másik szobába, ahol Anyagazdival játszottam el ugyanezt, azzal a kivétellel, hogy ő már kicsit korábban lenevelt az ágyra és fekvő emberre mászásról (nem véletlen szeretem jobban Nagyapagazdit), szóval emitt csak elvétve tudtam felhőtlenül kifejezni örömömet és szeretetemet. Aztán amikor ő is kizavart (szóval egy perccel később), akkor kirohantam és vidáman becipeltem egy kisebb-nagyobb fahasábot, amit épp találtam, hogy játsszanak már velem. Erre még nagyobb hangoskodással zavartak ki, sőt, Anyagazdi egész a bejárati ajtóig kísért és csúnyán leszidott, így egy idő után már a nagy házba nem is vittem semmiféle faárut.
Mindenesetre valahogy eltöltöttem az időmet, mire mindenki apránként kikászálódott az ágyból (egyenként óriási ovációval fogadtam minden kedves ébredező családtagomat. Amint valakit megláttam, vígan felkaptam a legközelebbi fahasábot, és toltam az illetőnek, ezzel demonstrálva szeretetemet, boldogságomat és, hogy ezek következtében játszani szeretnék).

Az általam feltárt és a kertbe hátulról becipelt fahasábok körülbelül fél-egy méter hosszúak voltak és gondosan elterítettem őket a kertben. Általában egyszerre legalább 3-4 fa volt aktuálisan a terepen, ezek közül néhányat a teraszra vittem és ott darabokra rágtam, de legáltalánosabban mindenkinek tuszkoltam a lábához, hogy játsszon velem. És legáltalánosabban mindenki elhárította eme próbálkozásomat, mert fájt nekik, hogy megkarcolta őket a fa.

De nem csak emberek voltak körülettem, hisz így - láthatjátok - halálra untam volna magam. Volt egy kutyatriász: Mackó, a dagi labi, Jockey, a labdafixált vizsla és Norma, az önfegyelmezett óriásuszkár. Ők például minden nap elsétáltak a kertünk előtt, beköszöntek (elsőként Jockey), és ilyenkor gazdik kiengedtek engem játszani. De olyan is volt, hogy délelőtti séta közben bukkantunk rájuk a Séd partján, ahol már Norma is szabadosabban fogta fel a jólneveltséget, Mackó vidáman hempergett a fűben, Jockey pedig a patakmederben fekve áztatta magát. Ja, egyszer én is bekerültem oda, mégpedig akaratomon kívül meglehetősen nagy sebességgel. Az történt ugyanis, hogy egy elvesztett pillanatomban egy bedobott kő után rándultam automatikusan, aminek következtében a következő 4 másodpercben majdhogynem zuhanórepülésben kapartam lefelé a 3-4 méter magas és 45 fokos meredekségű falon. A havi manikűr-pedikűr ezzel meg is volt. :) A végén persze a vízbe placcsantam és megnyugodtam. De aztán kifele sem volt könnyű, vagy 3-szor kellett próbálkoznom, mire végre a visszacsúszások mértékét sikerült az előrejutások mértékével meghaladni. Egész lelkes kis publikumom gyűlt a végére. :)
 
Természetesen nem csak a Sédben volt alkalmam lubickolni, hanem komoly úszás-edzéseket vettem a Balcsiban (ha ezt olvassa valami hatóság, akkor letagadom :)) És kirándulásokon is, például Szépalmán egy nagyon koszos dísztóban, illetve Balatonhenyén a patakban. (ugyanitt a kocsmában a helyi czudar macskát annyira ugattam félelmemben, ráadásul leállíthatatlanul, hogy senki nem hallotta a saját hangját sem)

 

A délutánok békésen teltek: mindenki csendesen ücsörgött és olvasott és ez jó volt. Én meg feküdtem a lábtörlőn és aludtam és a fülem bársonyosan a földre lapult és így jó volt. Néha teljesen véletlenszerűen felriadtam, puhhogva a kapuhoz mentem, megmorogtam- vagy ugattam egy épp arra sétáló áldozatot, majd puhhogva-morogva (egész öregemberes morgolódást fejlesztettem) visszatelepedtem az ajtó elé lábtörlő-borítás gyanánt.




Esténként néha bevittek a Borhétre, ilyenkor végigporszívóztam a sétány talaját mindenféle leesett falatka után kutatva - sikeresen. Ez persze gazdikat nem töltötte el a leghűvösebb nyugalommal, azonban eszköz nélkül voltak a kajadarabkák elleni küzdelmükben. A sétányt nem csak azért szerettem, hanem a potenciális kutyapajtik miatt is, itt ugyanis mindig volt kit körbeszaglászni, sokszor futkározni is. Nem utolsósorban pedig lehetett úszni. A végén már be sem kellett dobni a botot, én már a vízben voltam és izgatottan vártam, mikor repítenek be valamit, ami okot adna az úszásra.

Az az igazság, hogy nekem tetszett a Balcsinál. Anyagazdival majdnem minden este elmentünk futni 40-50 percet, bóklásztam az illatos szőlőben, alattunk elterült a rózsaszín-lile-narancssárga-kék Balaton, a háttérben a Tihanyi apátság mögött ment le az aranysárga nap. Egész líraivá váltam a sok szépségtől megrészegülve. Szaladgálhattam és szaglászhattam szabadon, aztán minden szaglászás után sprint Anyagazdi után, aki rém unalmasan, egyugyanazon tempóban futott végig. Be kell vallanom, hogy nem vagyok a bátorság szimbóluma, úgyhogy futás közben mindig bajunk akadt a környező macskákkal és egyéb utat keresztező állatkákkal, mert nekem könyörögni kellett, hogy a földhöz cövekelődött mancsaimat felemeljem, majd illető veszélyforrást biztonságosan nagy sugarú körben kikerülve folytassam utamat Anyagazdi nyomában.

Büdipest - újra. Letargia - újra.

Nem értem én, hogy mi van. Eddig jól megvoltunk a Balcsinál, nemde? Volt saját kertem, benne saját manccsal ásott lukaim. Volt zöld élettér és szabadság. Akkor meg miért kell 3 hét után, mire pont beleszoktam a jólétbe, visszatérni ebbe a büdös, forgalmas börtönbe?
Most aztán rámborult a szomorúság.
Tetejébe még meg is vagyok sértődve Anyagazdira, de nem kicsit. Az imént vagy 2-3 órát próbált velem foglalkozni a parkban, még egy teniszlabda-eldobót is vett nekem (na jó, az végülis tetszett, játszottunk sokat), de amúgy teljesen ignorálom őt; ha szól, a fülem botját sem mozdítom; ha 3 méterre vagyok tőle és hív, szólongat, még el is fordítom a fejem. Nem tudom, meddig fogja bírni, de ő azt reméli, hogy én adom föl előbb. Háhh.
Pedig egy óriási rágócsonttal várt engem (lásd fotón), de az sem keltette fel különösebben az érdeklődésemet, most bedőltem és alszom.

The Story of Adam & Eve's Pets

ezt e-mailben kaptam és nagyon tetszett, gondoltam megosztom:

Adam and Eve said, 'Lord, when we were in the garden, you walked with us every day. Now we do not see you any more. We are lonesome here, and it is difficult for us to remember how much you love us.'

And God said, I will create a companion for you that will be with you and who will be a reflection of my love for you, so that you will love me even when you cannot see me. Regardless of how selfish or childish or unlovable you may be, this new companion will accept you as you are and will love you as I do, in spite of yourselves.'

And God created a new animal to be a companion for Adam and Eve.

And it was a good animal and God was pleased.

 


And the new animal was pleased to be with Adam and Eve and he wagged his tail.

And Adam said, 'Lord, I have already named all the animals in the Kingdom and I cannot think of a name for this new animal.'

And God said, 'I have created this new animal to be a reflection of my love for you, his name will be a reflection of my own name, and you will call him DOG.'




And Dog lived with Adam and Eve and was a companion to them and loved them.

And they were comforted.

And God was pleased.

And Dog was content and wagged his tail.  



After a while, it came to pass that an angel came to the Lord and said, 'Lord, Adam and Eve have become filled with pride. They strut and preen like peacocks and they believe they are worthy of adoration. Dog has indeed taught them that they are loved, but perhaps too well.'  

And God said, I will create for them a companion who will be with them and who will see them as they are. The companion will remind them of their limitations, so they will know that they are not always worthy of adoration.'


And God created CAT to be a companion to Adam and Eve.


And Cat would not obey them. And when Adam and Eve gazed into Cat's eyes, they were reminded that they were not the supreme beings.

 


And Adam and Eve learned humility.  

 

And they were greatly improved.  


And God was pleased..  


And Dog was happy.  




And Cat . . .



didn't give a shit one way or the other.

Locsolkodás

A kánikulában nagyapa-gazdi fejébe vette, hogy bármi áron (és az eszközök tárházában bővelkedve) vizessé tesz.
Ezt előbb egy slaggal kezdte.

Aztán megpróbált meglocsolni.

Végül valamit elkezdett mesterkedni. Én kíváncsian figyeltem, mi készül.

Először vártam az új játékot. Ha harc, akkor legyen harc!

Aztán elkezdődött az üldözés a kilukasztott fejű flakonnal.

Bujócska.

Végül a pihenés. (nézzétek a kuka másik oldalát is, milyen hosszú vagyok) :)

Leó egyre rozogább

Szegény Leó, öreg harcos!


Ez a legfrisebb kép gyerekkori barátomról, aki a megsüketüléshez, megvakuláshoz és raszta-rockerré váláshoz vezető út utolsó stádiumában van.
Gazdim számára rejtély, de például a gumicsirkét úgy fogom meg, mint egy hímes tojást és ennek megfelelően azonnal el is engedem, ha kiveszik a számból. Ezzel szemben Leót, az oroszlánt szó szerint kicsinálom. Egyáltalán nem kímélem, tépem, cibálom, mindenkinek dugdosom a lábához, hogy játsszon velem Leó kárára huzigálós játékot (Leóval). Aztán amikor elvennék, hogy játsszanak velem, akkor nem adom, ezt pedig Leó sínyli meg.

Összehasonlításképp Leó (fénykorában) és kicsi-én régebben:

Bűz

Na, csináltam egy ügyes húzást! Nagy kánikulai sétánk során belehemperegtem valami rothadó, már-már cefrévé vált konyhai hulladékba, amitől átható bűzre tettem szert. Sétálótársaim először nem tudták, hogy belőlem jön az őket kísérő szag, de aztán amikor megvilágosodtak, hát nagyon igyekeztek nem a közvetlen közelemben maradni. (ami nem volt könnyű, mivel cikázva közlekedtem). :)

Hazatértünkkor aztán azonnal jött a hideg zuhany, szó szerint. Sajnos kutyasampon nem állt rendelkezésre, így dupla samponos, majd - mivel ez sem segített - mosószappanos fürdetést kaptam, amit végülis sorsomba beletörődve tűrtem, persze közben igyekeztem minél nyomorultabb pofát vágni, hátha így hamarabb abbahagyják. :)

Paradicsombéli víg napjaim - A Boldogság színhelye: Balatonfüred

4 és fél napig Füreden nyaraltunk, ahol - és ezt bátran kijelenthetem, -  eddigi kutyalétem legboldogabb napjait töltöttem!

A péntek éjszaka ugyan állandó sírdogálással telt, amit gazdi nem is tudott mire vélni; óráról órára felkelt hozzám, hogy hol vizet adjon, hol megnyugtasson, de nem jött rá, mi lehet a bajom. Aztán mostanában nagyon rászoktam az ugatásra is, (ami a környező kétlábú közösségnek nincs nagyon ínyére), és éjjel többször is vad ugatásba kezdtem.


Másnapra, ahogy konstatáltam, hogy a kert is, ház is az én területem, már kiegyensúlyozott kutyi lettem (mindenféle, a kertet megközelítő járókelőt megugattam vagy megmorogtam. Egészen nagypapás lettem ezzel a gyakori morgással, de legalább jól megijednek a betörők, höhö).

Kutyajó volt, mert mindenki velem foglalkozott, még a nagymama is mindennap fogócskázott velem a kertben, nagypapa labdát dobált nekem a botjával, valamint mindig megosztotta velem az ebédjét és vacsoráját, a gyerekek feltöltötték nekem a kismedencét, Anyagazdi átvitt autóval Tihanyba úszni, fel a szőlőkbe futni, aztán még egy hatalmas duatlont is lenyomtunk: a kétlábúak bicajjal, én meg lógó nyelvvel loholva.

Így mentünk át Csopakra, ami azért jónéhány kilométer. Lemérték bringával, hogy tartósan tudok futni 24 km/h-s sebességgel (persze ennél sokkal gyorsabban is, de ez középtávon is megy, mégpedig 30 fokban).







Csopakon találtunk egy, a tihanyi kutyaúsztatónál sokkal szebb öblöt, ott mentem be a vízbe, de előtte jól meghempergőztem a sárban, amit alig bírtak utána lemosni a pofámról. (lásd Foltos kutya c. kép jobbra lent)

Most már biztonságosan beúszom akármeddig, már csak a visszahozással vannak gondok. :)





Találtunk nekem a nádasban egy nyeszlett csipogós gumicsirkét; az első feladatom az lett volna, hogy azt kihozzam, de én inkább a partról végignéztem, amíg egy hosszú bottal, félig a vízben állva kioperálják nekem. (lásd a képen)



Aztán az úszás végén egy beesett és erősen a nádas felé távolodó papucsot kellett volna kihoznom, de megint győzedelmeskedett bennem az a fajtajelleg, ami nem a retriever. (ti. nem tudni, hogy labradoron kívül mi másból vagyok még összegyúrva). Szóval én lelkendeztem, hogy dobálják a csirkémet, én meg kihozom, ők rá is dobták számtalanszor a papucsra, de én kizárólag a csirkét voltam hajlandó visszahozni. :)



Végül anyagazdi vállalta a papucsmentő hős szerepét, és így legalább elmondhatjuk, hogy együtt is úsztunk a Balcsiban. :) Még versenyúsztunk is a csirkéért! :)

A "csak-a-csirke" filozófiám mellesleg annál is inkább megdöbbentő volt, mert előző nap Tihanyban, ha bedobtak egy fát a vízbe, akkor a menetközben talált összes fát a pofámba tömtem, még olyan is volt, hogy minduntalan kipotyogott egy-egy bot a számból, és én szépen visszamentem érte. Aztán amikor begyűjtöttem az elkóborolt fát, akkor meg egy másik esett ki, és azért fordultam vissza. (kétlábú publikum nagy derültségére).

Esténként meg besétáltunk a sétányra. Azt is nagyon szerettem, mert együtt volt az egész család, még a közös kürtőskalácsból is kaptam! És ott találkoztam a kutyabarátokkal: az egyik egy olyan pici Jack Russel volt, hogy álltamban pont aláfért a pocakomnak, hehe.

Mindent összevetve nagyon jól éreztem magam: állandó foglalkoztatásban voltam, lett egy füredi labdám, lett egy gumicsirkém (lásd: jobbra "A csirkém és Én" c. képet), úsztam, futottam, labdáztam és botoztam rengeteget és egészen elfelejtettem a büdipesti kislakás unalmát. Remélem, minél előbb kijutok megint a szabadba!

Bodza NAGGYON várja már a Balcsit!!!!!

5 fej, 12 láb túrázik + 2 salto mortale a kocsin belül

Hát ma jólesően kifárasztottam magam; a 8 emberláb ment hegyen-völgyön 15 kilcsit a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban, én pedig előttük-mögöttük-mellettük (ismétlődően) vagy tripla ennyit. Számtalanszor keltünk át patakon, búvárkodtam is, sőt, az egyik duzzasztójában el is tudtam merülni a pocimig!
Aztán ebédre kaptam egy kis brassói-maradékot is.
Az egész megkoronázásaként pedig még futkároztam is egyet a Városligetben egy hasonszőrű labradorral.

Viszont el kell meséljem, a durva az volt, hogy a kocsiban hazafelé a csomagtartóban ágyaztak meg nekem (megj.: az akkora, mint egy Smart egészben). Nahát én erre annyira ráparáztam, hogy egyszercsak menetközben fogtam magam, és megjelentem hátulról, a hátsó ülésre föltett macsokkal, lihegve, nyáladzva, valamint megállíthatatlanul közeledtem előre az ott ülők nem kis riadalmára. Egyszercsak már fent is voltak a hátsó lábaim és a pucsítós popóm a kalaptartón, az elejem pedig 45 fokos szögben bedőlve előre. Az összes lábujjam plusz az úszóhártyáim kapaszkodtak mindenbe, amit értek (értsd emberek és táskák), én meg ontottam a nyálamat, remegve tartottam magam, míg láthatólag a pánikom, ami az előre ugrásra motivált, alábbhagyott. De nem úgy az autó egyéb utasaié, akik erre megálltak az első leállósávban és szépen kitessékeltek az oldalsó ajtón, majd be a hátsón, és kis viaskodás után újfent a csomagtartóban kötöttem ki.
Most már nem voltam rest, amikor a legközelebbi pánik rámtört, egy akrobatát is megszégyenítő szökkenéssel már a kalaptartón is volt a hátsó felem, az első pedig a már megszokott előre dőlős, Jacko-s pózban a hátsó ülésen utazókon. Az illető aludni vágyó egyének újabb nem kis ijedelmére. A sofőr immáron rutinosan vette az első lehajtót, behajtott a parkolóba, engem kitessékelt az oldalsó ajtón, be a hátsón. Ezúttal azonban nem kegyelmeztek; lehajtották a csomagtartó fölötti napellenzőt.
Így kellett utaznom, bezárva, a gazdim nagy aggodalmára, ám szerencsére lenyugodtam, és a városligeti játszás után már jókutya módjára nézegethettem ki a hátsó ablakon, mivel láthatóan elaludt bennem az előreugrási szándék.

Haladó úszólecke a Balcsiban